|
A Magyar Reklámszövetség 2003. márciusában megkezdte a hazánkban működő kommunikációval, marketing-kommunikációval, marketinggel, médiatervezéssel, PR-rel, illetve reklámoktatással foglalkozó oktatási intézmények összesítését.
Az oktatási intézmények adatbázisának felépítésével képet kaphatunk a hazai szakoktatás helyzetéről, az oktatók számáról, a tantárgyi követelmények egységességéről. Célunk a szakmát oktatók igényeinek feltérképezése, véleményének megismerése.
Az adatbázis felhasználása során célunk továbbá az információ-szolgáltatás, a folyamatos szakmai segítség nyújtása, kedvezmények kidolgozása, a közvetlen párbeszéd kialakítása a szakirányú képzésben részt vevő oktatókkal, illetve hallgatókkal.
Szeretnénk biztosítani azokat a szakmai információkat, amelyekre az oktatásban nélkülözhetetlen szükség van.
A DatEd adatbázis jelenleg 170 intézmény nevét, elérhetőségét, illetve vezetőjének nevét tartalmazza. Az igények függvényében szeretnénk bővíteni a Magyar Reklámszövetség Könyvtárának anyagát, illetve az interneten keresztül elsősorban diákok és oktatók számára igénybe vehető szolgáltatásokat.
Az adatbázisban szerepeltetni szeretnénk a szakmát oktató intézmények, oktatók jegyzékét, valamint a tantárgyi követelményeket.
Az adatbázis természetesen zárt, az érintettek hozzájárulásával kizárólag szakmai célokra használható.
|